A Kéthelyi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola értesíti a tanulóit és szüleiket, hogy tanévnyitó ünnepélyét 2020.09.01-én 8.00 órakor tartja, az óvintézkedések betartása mellett.
A Volánbusz 6161 Marcali - Kéthely - Somogyszentpál autóbuszvonalon 2020. szeptember elsejétől az alábbi változás lép életbe:
- a Somogyszentpál, Kisperjésről munkanapokon 04:51 órakor Marcaliba közlekedő autóbuszjárat 5 perccel korábban - 04.46 órakor - közlekedik
Augusztus 10-én korán reggel lelkes készülődésre virradt Somogyaszaló. A település diákjai egynapos kirándulásra készültek. Úticéljuk Somogyszentpál, a kiemelt üdülőövezetben fekvő község volt. A gyerekek izgatottan indultak útjukra, Balatonfenyvesről kisvasúttal látogatták meg a nyolcszáz fős települést, ahol Poszáné Szabó Edit, Somogyszentpál polgármestere várta a kiránduló iskolásokat.
A szombati nap Somogyszentpálon egy különleges napnak számított. Különleges volt azért, mert az időjárás viszontagsága ellenére megrendezésre került a Sokszínű Fesztivál. A borult ég, az eső nem szabott gátat a rendezvény megtartásának, az önkormányzat udvara helyett a sportcsarnok adott teret a közönségnek. Annak a közönségnek, aki eljött. Eljött azért, hogy megmutassa, mer sokszínűnek lenni. A rendezvény célja - Poszáné Szabó Edit polgármester asszonyt idézve – hogy együtt, egymással közös minőségi időt töltsünk el.
Somogyszentpál Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2020. évi igazgatási szünetről szóló 2/2020 (III.14.) számú önkormányzati rendelete alapján a Hivatalban, a nyári időszakban az igazgatási szünet 2020.07.20-tól - 2020.07.31-ig tart (10 munkanap). Az igazgatási szünet időtartama alatt a Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel. Ügyintézés kizárólag sürgős anyakönyvi ügyekre korlátozódik (haláleset, születés).
Győri-Pauleczki Edina anyakönyvvezető - elérhetősége: 0630/995-1488
Poszáné Szabó Edit polgármester - elérhetősége: 0620/967-9220
Somogyszentpáli Tündérrózsa Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Dajka munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony