Szeptember 25-én a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa pályázati támogatásával rendeztük meg Somogyszentpálon a " Zene színes világa" zenei kulturális rendezvényt, melyen helyet kapott a hungarikum magyar nóta, operett, rock zene és még utcabál is volt.

A gyerekeknek kézműves foglalkozás, a rendezvényre látogatókat nemcsak a színes programok, hanem a kézművesek is várták portékáikkal. Finom ételekkel és italokkal várta vendégeit a Mester étterem büféje. Ezen a nívós programon, melynek a fővédnöke Móring József Attila Kormánybiztos Úr volt átadtuk a teljesen megújult Tündérrózsa Óvodát, valamint ünnepélyesen aláírtuk Dunaszentpál polgármesterével Csontos Attilával, - akit a képviselő-testülete tagjaival vendégeink között üdvözölhettünk - a testvértelepülési együttműködési megállapodást. Vendégünk volt Bíró Norbert a Somogy megyei Közgyűlés elnöke.

Nagyon Köszönjük a kiváló művészeknek, meghívott vendégeinknek, kollégáknak, a technikai személyzetnek, a Veszprém-Balaton 2023 EKF által biztosított forrásnak, hogy településünkön megvalósíthattuk ezt a kiváló programot.
Nagyon tartalmas, vidám nap volt, amit most képekben láthatnak.

Poszáné Szabó Edit
polgármester